Ép ésszel felfoghatatlan módon végzett R. Noémi (23) öt hónapos kislányával.


Az egész országot megrázta a hír, hogy az évek óta drogfüggő nő és élettársa annyi kábítószert adott az 5 hónapos  csecsemőnek, hogy a pici meghalt. Az első híreket ITT olvashatja.

Most újabb részletek derültek ki.

Az asszony állítólag azért adagolt a tiltott szerből a kicsinek, hogy nyugton legyen, amíg ő „vendéget fogad” az egyik panzióban. A szüleivel és testvérével élő nőnek a pici a harmadik gyereke volt.

– Borzasztó, ahogy élnek, a családból többen is voltak már börtönben – mesélte a nő famíliájáról egy neve elhallgatását kérő helybéli. – Noémi és a lánytestvére nem is titkolták, hogy a testükből élnek. Régóta drogoztak, arra pedig sok pénz kell. A nagyobb gyerekeit nem is Noémi neveli: a nagyobbik gyerek apja megszerezte a felügyeleti jogot, a középsőt pedig a nagymama gondozza. A testvére gyereke is tragikus körülmények között halt meg pár éve.

A Csongrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a nő és élettársa egy hotelben voltak, amikor a gyerek megkapta a halálos adag kábítószert. A hivatalos állásfoglalás szerint kizárható, hogy természetes úton került a drog a csecsemő szervezetébe (szoptatás).

Bár az eset még januárban történt, az asszonyt csak most tartóztatták le. Hogy miért, az egyelőre rejtély. Ahogy azt sem lehet tudni, hogy pontosan hogyan adta be a halálos adag drogot az anya a picinek. Ám a család ismerősei szerint először talán nem is gondolta senki, hogy bűncselekmény történt, írja a blikk.hu