Olyan a csillogása, mint a selyemé. Hát még az íze! Kihagyhatatlan!


Hozzávalók:
    
185 g keksz
    
1/4 csésze cukor
    
fél teáskanál fahéj
    
6 evőkanál vaj
    
1/4 csésze víz
  

A krém:
    
110 g étcsokoládé
    
teáskanál vanília kivonat (vagy vaníliás cukor)
    
teáskanál tejpor
   
1 csésze hűtött tejszín
    
70 g vaj
   
1 csésze cukor
    
3 tojás
    (a csésze 2 dl-t jelent)

A kekszet alaposan morzsoljuk szét - kb. 2 csészényi mennyiségünk lesz. Tegyük hozzá az olvasztott vajat, a cukrot és a fahéjat, és jól keverjük össze. Ha szükséges, adjunk hozzá vizet. A keveréknek jól össze kell állni. Tegyük egy 23 cm átmérőjű sütőformába, és előmelegített sütőben 190 C-on süssük 8-10 percig, majd tegyük félre hűlni.

Közben készítsük el a krémet. Olvasszuk fel a csokoládét. Tegyük bele a vaníliát és a tejport. Jól keverjük össze egy kézi habverővel, majd tegyük félre hűlni.

Keverjük habosra a vajat és a cukrot. Keverjünk bele 2 egész tojást, és közepes lángon, folytonos keverés mellett főzzük 3 percig. Ekkor tegyünk bele még egy tojást, és habverővel 3 percig keverjük. Adjuk hozzá a csokis masszát.  Ekkorra már selymes küllemű lesz.

A habos krémet kanalazzuk a kihűlt tésztára, és tegyük hűtőbe minimum 2 órára, de inkább egy éjszakára.
Tálalás előtt díszítsük tejszínhabbal, csokoládé forgáccsal, darált dióval.