A család és a násznép gyászolja a fiatal párt!


Úszott a boldogságban a házaspár és a család is, de sajnos nem tarthatott sokáig az örömük. A szerelmesek ugyanis a nagy napjuk után életüket vesztették: autójukkal egy fának ütköztek.

A felhőtlen boldogság helyére mély szomorúság költözött, a család nem tud mit kezdeni a házaspár értelmetlen halálával.

Éppen hazafelé tartottak a nő családjától, amikor hirtelen feltűnt előttük egy biciklis, akit sikerült is kikerülniük, de a szembejövő autó miatt gyorsan vissza kellett húzódniuk. Sajnos egy fának csapódtak. Az autójuk a felismerhetetlenségig roncsolódott. A Tények információi szerint a biciklis nem volt kivilágítva, és nem is hívott segítséget a párhoz. Állítólag nem volt nála telefon, de nem is várt a helyszínen, távozott. Az első érkező autó telefonált, addigra a kivilágítatlan kerékpáros már sehol sem volt. Hiába siettek, sajnos már nem tudták megmenteni a pár életét, bár ha előbb kiérkezhettek volna, a feleségen még tudtak volna segíteni. 

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként a biciklis férfit.