Minden tortát és sütit feldob!


Káprázatosan fényes és pár perc alatt elkészül, akár az ünnepi tortát is díszíthetjük vele.

Három változatot is ajánlunk, érdemes kipróbálni! Az elsőhöz tejet és vajat használunk, a második vízzel és olajjal. A harmadik keményítővel készül. Az első a puha csokimáz, a második jó kemény lesz. A harmadik kemény, de nem töredezős.

Döntsd el, hogy melyik illik leginkább a sütidhez!

1. változat hozzávalói:

  • 4 evőkanál tej,
  • 2 evőkanál kakaó,
  • 4 evőkanál cukor,
  • 50 g vaj.

Keverjük össze a cukrot a kakaóval egy kisebb lábasban majd öntsük hozzá a tejet és kavarjuk jól össze, tegyük fel főni, lassú tűzön főzzük, közben kavargassuk addig ameddig a cukor elolvad. Amikor a cukor elolvadt adjuk hozzá a vajat és ismét főzzük fel, folytonosan kavargatva. Egy fényes, homogén és kissé nyúlós csokoládémáz lesz. Hagyjuk egy kicsit hűlni az elkészült glazúrt majd díszítsük vele a tortát vagy a kiválasztott süteményt.

2. változat hozzávalói:

  • 6 evőkanál cukor
  • 3 evőkanál víz
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 1 evőkanál liszt
  • 3 evőkanál olaj
  • pár csepp 10 %-os ecet

A hozzávalókat folyamatos kavargatás mellett felfőzzük, majd levesszük a tűzről, de nem hagyjuk teljesen kihűlni. Amikor még langyos, belekeverünk 3 evőkanál olajat + pár csepp ecetet.
Ha ezzel a csokimázzal borítasz be sütit, a szeletelésnél használj forró vízbe mártott kést, úgy nem fog töredezni. Ebből is látszik, hogy jól megszilárdul, nem fog csorogni, folyni. Igazi csokimáz!

3. változat hozzávalói:

  • 8 dkg vaj
  • 8 dkg porcukor
  • 2 púpos evőkanál étkezési keményítő
  • 1 púpos evőkanál kakaópor
  • 2 evőkanál hideg tej

A vajat a porcukorral feltesszük főni, közben kézi habverővel kevergetjük. 1-2 perc után levesszük a tűzről, hozzákeverjük a keményítőt, a kakaót és a hideg tejet. Rögtön rá lehet önteni a sütire, elég gyorsan dermed, de nem töredezik!