Hamarosan olyan baktériumokkal kell szembenéznie az emberiségnek, amelyeket képtelenség lesz elpusztítani.


Ahogyan azt már évekkel az orvostudomány megjósolta, egyre több baktérium és vírus áll ellen az  antibiotikumoknak, emiatt rohamosan közeleg az a nap, amikor olyan szuper kórokozók fejlődnek ki, amelyeket nem lehet majd megsemmisíteni.

Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy az elmúlt években jelentősen megugrott az antibiotikumot szedők száma, így sok ember szervezetében kialakult a rezisztencia a gyógyszerrel szemben, ami azt jelenti, hogy kevésbé hatásos bizonyos baktériumokkal szemben,

A szakértők úgy vélik, hogy gondok vannak az egészségügyi rendszerben, mert például a családorvosok többsége akkor is felírja az antibiotikumot, ha arra nem lenne szükség, de inkább biztosra mennek, nehogy valamilyen szövődmény miatt még súlyosabb legyen a páciens helyzete, ami miatt végül felelősségre vonhatnák őket – véli Vlad Mixich, egészségügyi szakember.

Mihai Craiu román gyerekgyógyász szerint a következő 20-30 évben olyan baktériumok fejlődhetnek ki, amelyeket egyszerűen semmilyen gyógyszerrel nem lehet majd megsemmisíteni.

Február végén adott ki egy listát az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely az emberiségre jelentő legveszélyesebb szuperbaktériumokat tartalmazza. Dr. Marie-Paule Kieny, a WHO főigazgató helyettese közölte, hogy évről évre rohamosan nő az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok száma, amelyekkel az orvostudomány nem tud mit kezdeni, mert nincsenek elég erős és hatékony gyógyszerek hozzá.

Az égető témával kapcsolatban próbálják megszólítani a G20-as fejlett országok vezetőit, hogy tegyenek megfelelő lépéseket ez ügyben, mert a gyógyszertárakban kapható antibiotikumok pár év múlva hatástalanok lesznek, így több ország egészségügyi rendszere omolhat össze a sok megbetegedés és azok kezelhetetlensége miatt. Forrás