Sokan bántották és elítélték őket a kis Benjamin miatt...


Szinetár Dóra és Makranczi Zalán kisfia három hónappal ezelőtt született meg. A színész házaspár most először mutatta meg közös gyermekét, a kis Benjamint.

Szinetár Dórát sokan bántották olyanok, akik nem értik, hogy miért kellene szégyenkezniük Benjamin miatt, aki Down-szindrómával született..

Ha a fiam a világáról nem tudó, tehetetlen kis csomag lenne, akkor is ugyanúgy szeretném

– mondta Dóra, aki hozzá tette azt is, hogy akárhogy is nézne ki, vagy viselkedne a kisfia, érzései akkor sem változnának meg iránta.

Kiderült az is, hogy a terhesség alatt az ultrahangos vizsgálatok semmilyen elváltozást nem mutattak ki.

Három olyan 4D-s ultrahangon is részt vettem, ahol  Benjaminnak még a kisujja körmét is megvizsgálták. Ezek meggyőztek, hogy a fiunk a születésekor teljesen egészséges lesz. A Down- szindróma ugyanis nem betegség, de adott esetben súlyos fizikai következményei lehetnek.

– nyilatkozta Szinetár Dóra, aki még azt is elmondta, hogy a gratulációkat ugyanúgy nem érti, mint azokat, akik elítélik őket. Szerinte nem szabad úgy tennünk, mintha nem tapasztalnánk meg semmilyen másságot a saját környezetünkben.