Havas Henrik nek az fáj a legjobbna, hogy egykori kollégái és tanítványai támadják.


A molesztálással vádolt Havas Henrik a Megyeihír lapcsoportnak adott interjújában sok érdekes részletet osztott meg.

–Szerintem elég szar munkát végeztek Habonyék. Baukó Évával és Molnár Anikóval kezdeni, az elég necces! Ha most elmesélném, hogy erről a két hölgyről mit kellett végighallgatnom múlt hétfő óta… hát, azt nem nagyon bírná el az internet. Aztán jött Görög Zita, meg egy három évvel ezelőtti műsornak a részlete. ( ...) Görög Zita panaszkodik, hogy én… már nem emlékszem, hogy mit mondott, csak arra, hogy tolakodónak tartotta a viselkedésemet.  A „főzőműsorban” öt napon át együtt forgattunk, Görög Zita mellett a másik női szereplő Sütő Enikő volt. Ha valaki veszi a fáradságot, hogy megnézze a műsort a Youtube-n, láthatják, hogy a két női szereplő – és ezt nem rosszindulatúan mondom – szerepet játszott. Enikő közvetlen és kedves volt, Görög Zita előadta az előkelő úrinőt, aki néha hisztizik. Engem lecseszett, az akkori élettársát úgy megsértette, hogy az otthagyta a forgatást. Na, de hát nincs ezzel semmi baj, ezek a műsorok így készülnek.

- Tényleg eljutottam oda, hogy pont úgy érzem magam, mint öt éve, amikor rákkal operáltak. Az orvosok értetlenkedtek, hogy miért nem fogadok el egy négy és félórás műtét után fájdalomcsillapítót. Mondtam, hogy én újságíró vagyok, én nem személyesen, hanem megfigyelői státuszban fekszem az intenzíven, ne fosszanak már meg az élménytől, hogy egyszer majd jól meg tudjam írni. Szóval, most is kívülállóként kellene viselkednem, de ez nem nagyon megy. Tudja mennyire megalázó, hogy Stefka István a Rádióban kollégám volt? Az ügyet kirobbantó Index főszerkesztője, a legkedvesebb tanítványom volt Szegeden, Tóth-Szenesi Attila. A PestiSrácok főszerkesztője Huth Gergely a legnagyobb sajnálatomra ugyancsak hozzám járt. Ha már nála tartunk, azt tette be nekem a kaput, amikor állítólag az ECHO TV-ben azt bírta mondani, hogy az egyetemen a miniszoknyás lányok mindig jobb jegyet kaptak, mint a fiúk. Na, ehhez azért pofa kell! 18 éven keresztül azt kellett hallgatnom, hogy nem értékelem a szorgalmas lányokat, inkább a link, de kreatívan gondolkodó fiúkat támogatom. Hát, sajnos ez igaz! Valahogy nem értékeltem a magoló lányokat. Huth Gergely valami jobbat is kitalálhatott volna. Forrás