Így vall a magánéletükről.


Őry Krisztina Kovács Ákos mögött áll, mert ugye minden híres férfi mögött állnia kell egy nőnek is. Az egyetem alatt ismerkedtek meg, de Ákos csak a gyerekek születése után vette el feleségül.

Krisztina nyilatkozott is Ákosról, és elmondta, hogy nem is tudná elképzelni, hogy ő elkezdjen önmegvalósítani, sokkal jobban élvezi azt, hogy a családot egyben tartja. Ezt nyilatkozta legalábbis évekkel ezelőtt, és persze azt is hallottuk már, hogy az ő családjuk hagyományos férfi-nő leosztásban működik. 

Krisztina már az egyetemen ismerte Ákost, kapcsolatuk azóta tart.

“Ákossal még a Közgázon találkoztunk, egyetemi éveink alatt. Szépen, lassan bontakozott ki a szerelmünk, és a közös magánéletünkkel párhuzamosan indult be Ákos zenei karrierje is. Együtt éltük meg, hogy egyre nagyobb nyilvánosság érdeklődik iránta.
Közben lediplomáztunk. Én mindvégig kitűnő voltam, a családban és környezetemben sokan azt gondolták, komoly karriert fogok befutni. Gazdasági újságíróként dolgoztam jó pár évig, de viszonylag hamar belefolytam Ákos munkájába, a saját produkcióihoz létrehozott családi vállalkozásba. Élveztem, hiszen sokrétű feladatot kell ellátni, cégünk pénzügyi-gazdasági ügyeit intézem, tartom a kapcsolatot a sajtóval, a támogatóinkkal. Aztán szép sorban jöttek a gyerekek.

Sok energiám van abban, hogy négy gyerkőccel és egy művész apával működjön a családunk a mindennapokban. Ákosnak mi vagyunk az állandóság a sűrű életében. Gyanítom, hogy a kialakult rendszer szétesne, ha én „önmegvalósítanék”, és elmennék dolgozni napi 8 órában –, de erre a legkevésbé sem vágyom. Zsúfolt időbeosztásunk mellett mindig törekedtünk arra, hogy kettesben is töltsünk időt, ehhez szerencsére a nagyszülők segítséget nyújtottak. Sokat jelent egy-egy közös este, ilyenkor Ákos kinyit egy olyan pezsgőt vagy bort, amilyet mások csak ünnepi alkalmakkor. 
Három lányunk és egy fiunk van, így kiélvezhetjük az apa-fia, anya-lánya kapcsolatot is. Ákos Marcival gyakran csinál fiús programot, én meg bevallom, nagyon élvezem a lányos együttléteket. A fiam azért kamaszos kritikával is szemléli édesapját, múltkor azt mondta egy tévéműsor kapcsán: nem is érti, miért szeretik annyira apát, amikor a beszélgetések során mindig ugyanazokat a poénokat mondja…” (nlcafe)

Ákos nemrég botrányt váltott ki a férfi-női szerepekről alkotott elképzelésével, de sokaknak éppen ez aratott tetszést. Forrás