Egész évben számíthatunk rájuk, úgyhogy érdemes kipróbálni, melyik válik be legjobban.


A kisméretű, átlagosan 5-9 mm-es termetű rovarok roppant jól szervezett kolóniákban, rétegzett társadalomban élnek, ahol minden egyednek, kasztnak megvan a maga helye és feladata. Telepeikben (ez a hangyaboly) szélsőséges esetben akár több millió példány is élhet, közülük főleg a szárny nélküli dolgozókkal találkozunk, akik megállás nélkül kutakodnak élelem után, aztán amit találnak, azt a bolyba cipelik.

A hangyák megjelenése általában bosszantó, de egyben jelzés is a kertésznek, a kis rovarok ugyanis a természetben előszeretettel szívogatják a levéltetvek nedveit, tehát a hirtelen megszaporodó hangyasereglet a kertben a nagyobb arányú tetvesség jele is lehet, érdemes tehát ilyenkor átvizsgálni kinti növényeinket.

 

A kertben megtelepedő rovarok aztán értelemszerűen folytatják a kutatást, és előbb-utóbb belátogatnak a lakásba is. A hangyák elsősorban az édes dolgokra utaznak, de ha már portyáznak, szinte bármilyen ételmaradékkal beérik, így hamar kitör a hangyafrász. 

Útakadályok természetes anyagokkal

A hangyák jellemzően egyazon útvonalon közlekednek, így ha az ösvényüket valamilyen számukra zavaró, riasztó anyaggal torlaszoljuk el, sikert érhetünk el. Vegyszerek helyett első lépésben érdemesebb a vonulási utat, és a bejáratokat (küszöböt, ablakpárkányt) fokhagymagerezdekkel, levendulával (levendula illóolajjal), terpentinnel, ecettel, elzárni, de bevált praktikának számít ugyanitt a szegfűszeg, az élesztő, a sütőpor, és a fahéj kiszórása.

Növényi segítők

Vannak olyan növények, melyeket a hangyák nem szeretnek, így ezekből is kialakíthatunk védvonalat. Ültessünk az ablakpárkányba helyezett ládába paradicsomot (a dekorációnak sem utolsó koktélparadicsom is megfelel), a házfal közelébe, vagy a terasz köré pedig izsópot, zsályát, levendulát.

Közelharc

Ha már elkéstünk, és a hangyák kezdik birtokba venni a lakást, tüneti kezelés lehet az alapos porszívózás, mely azonban csak az épp ott lévő példányokat tünteti el, ráadásul nem szabad elfelejteni a porzsák azonnali ürítését, mert a hangyák strapabíró állatkák, a túlélők kimászhatnak, és csak eszkalálódik a helyzet. Eredményesebb elriasztás a sós, vagy méginkább a timsós vízzel való alapos, gyakori felmosás.

Csapdák

A hangyák szorgalmasak és kitartóak, de nem túl okosak, így csapdákkal elég könnyen befogható belőlük egyszerre akár egy nagyobb adag. Régi, már kidobásra ítélt mosogató (vagy fürdő) szivacsokat áztassunk jól megcukrozott vízbe, majd tegyük a csalit a vonulási úthoz közel.

 

Mérgezés

A tüneti kezelésen túlmutató módszer a háztartási üzletekben kapható hangyacsapda, aminek nagy előnye, hogy nem csupán a betérő hangyákat tizedeli meg, hanem belül található mérget a bolyba hurcolva az állomány többi részét is irtja.

A műanyag dobozos csapdákat a fertőzöttebb helyekre, vagy a vonulási útra kihelyezve eléggé hatékony megoldáshoz jutunk. Ha pedig a helyzet tarthatatlan, vagy csak holtbiztosra akarunk menni, hívhatunk rovarirtó szakembert, aki permetezéssel hangyamentesíti a lakást, ám ilyenkor már mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk.