Babája helyett Terence Hillt választotta. A kommentelők kiakadtak.


Szegény Kulcsár Edina nem teszi zsebre azt, amit azért kapott, amiért csütörtök este alig egyhetes kisfia helyett Terence Hillt választotta. Rajongói szerint a kismamának nem a vörös szőnyegen, hanem a kiságy mellett lett volna a helye - olvasható a borsonline-on.

Nyilván fontos dolog egy közszereplő számára a karrier, a rajongókkal való kapcsolattartás és az érvényes szponzori szerződésekben leírtak betartása, mégis sokak számára visszatetsző, ha egy mindössze kilencnapos(!) baba édesanyjának ennyire fontos a munkája.

Kulcsár Edina magyar divattervező az egész életét a rivaldafényben éli, alig van olyan személyes történet, amit nem oszt meg a Facebookon vagy az Instagram-oldalán. Volt is nagy cirkusz, amikor a terhessége utolsó napjaiban nem árulta el rajongói­nak, hogy pontosan mikor szült. Indulatosan kérdezték: miért titkolózik? A szépségkirálynőből lett édesanya indokai persze érthetők voltak, ő szerződést kötött egy hetilappal, így addig nem jelenthette be a kis Medox érkezését, amíg címlapra nem kerültek.

Az egykori szépségkirálynő, modell, műsorvezető kisfia, Medox, szeptember 11-én császárral született. Ám Edina rajongói most támadásba lendültek, amikor a közösségi oldalon meglátták, hogy Edina és férje, Csuti a Corvin moziban pózoltak Terence Hill filmbemutatóján. A modell hivatalos oldalán hamar elindult a kommentelés, „egy kismamának a babája mellett a helye és nem pózolni rendezvényeken. Pfúj” – írta valaki, akivel sorra értettek egyet a többiek.

A női internetezők többsége szerint visszatetsző, hogy egy kismama, akinek elvileg alig lenne szabad idegenekkel érintkeznie, és akinek még javában pár óránként szoptatnia kellene, egy tömegrendezvényen a vörös szőnyegen pózol és hálás köszönetet mond annak a mozis cégnek, amelyik reklámarcának választotta.

Nem kímélték
- „Nem szeretnék ítélkezni, mennyire akarta ezt a gyereket, de...”
- „Gondolom, ez neki fontos.....hogy mindenki lássa.....milyen klassz nő! Szült, és máris bomba formában haknizik! Celeb vagy mi!?”
- „Végül is bárki meg tudja etetni tápszerrel, tisztába is teheti, mást meg ugye nem igényel egy csecsemő“
- „Úgy látszik, nála ez a fontossági sorrend!”

Kulcsár Edina reagált a megjegyzésekre: 

– Megszoptattam a kisfiamat, majd a két nagymamájával hagytam otthon arra a szűk egy órára, amig én elmentem a gyerekkori idolommal találkozni. Terence Hill filmjein nőttem fel, hatalmas megtiszteltetés, hogy találkozhattam vele személyesen. A kézfogást után pedig egyből siettem haza. A telefon végig a kezemben volt, hogy ha bármi történne otthon, öt perc alatt hazaérjek. Ezt az időt, amíg én távol voltam, Medox végigaludta, fel sem tűnt neki, hogy egy picit távol voltam tőle. Az édesanyám és Csuti anyukája vigyázott rá, le sem vették az óvó tekintetüket a kisfiamról. Teljes biztonságban volt – magyarázta a kismama a Borsnak.