A legfontosabb, hogy a levelek zöldek legyenek!


Végy egy cserepet, egy kis földet, homokot és egy zacskót. És persze egy szép, friss ananászgyümölcsöt, amelynek friss levelekből álló üstöke van. A többit most elmondjuk.Olyan ananászt válasszunk, amelynek levelei frissek, zöldek, masszívak, nem barna foltosak. A túl puha, penészes, sérült példányok nem alkalmasak a feladatra.
Első lépésként le kell vágni az ananász tetejét egy éles késsel.

A levágott tetőből egy ügyes mozdulattal csavarjuk ki a leveles részt. Ezt az ananászdarabot (üstököt) fogjuk majd elültetni.

Távolítsuk el az üstökről az alsó leveleket és a felesleges gyümölcshúst.

Innentől két módon folytathatjuk: víz vagy föld

1. Az üstököt egy pohár vízbe helyezzük úgy, hogy csak az alsó, barnás részt érje a víz. A vizet naponta cseréljük, illetve pótoljuk. Ha megjelennek a gyökérkezdemények (kb. 1 hónap múlva), akkor homokos földkeverékbe ültessük el.

2. Ha nem a vizes megoldást választjuk, akkor az ültetéshez nem kell rögtön hozzálátnunk. Tegyük a levágott darabot szellős helyre 1-2 napra, hogy kellően megszáradjon a vágott felület.
Fogjuk egy cserepet, és töltsük meg a földkeverék és homok 50-50%-os keverékével. Készítsünk egy kis fészket és óvatosan helyezzük a cserép közepébe az előzőleg előkészített ananászdarabot kb. 1-1,5 cm mélyen. Kevés vízzel locsoljuk meg a földet.

Húzzunk az egészre egy zacskót, majd helyezzük napfényes, meleg helyre. 1-2 naponta pár percre szellőztessük, hogy a túl magas páratartalomtól ne penészedjen be.

Az ananász 4-6 hét alatt meggyökeresedik és amikor ez megtörtént, akkor vegyük le a zacskót.
Gyökeresedés után máris van egy melegkedvelő szobanövényünk. Sok fényt, rendszeres, heti locsolást, havi tápanyag-utánpótlást igényel. Nyáron kitehetjük a szabadba, ezt intenzív növekedéssel hálálja meg. Egy év elteltével jutalmazzuk meg egy átültetéssel és egy nagyobb cseréppel.
Forrás: hobbikert.hu