Aki akarja, használja ki ezt az új egyszerű lehetőséget!


A Szabóky Adolf pályázat segítségével könnyedén lehet havi 50 ezer forintos támogatáshoz jutni! Ezt azok kaphatják akik szakmát tanulnának. Minden megyében más szakmát tanulóknak jár a pénz, mert mindenhol a hiányszakmát tanulók jutnak ehhez a kivételes lehetőséghez!

A LISTÁT EZEKRŐL ALÁBB MEG LEHET NÉZNI!

A legfontosabb kritérium, hogy az igénylőnek hiányszakmát kell tanulnia szakiskolai, szakközpépiskolai vagy szakgimnáziumi képzésben, ahol a feltételek iskolatípusonként eltérnek.

Az első féléves tanulók még csak egy jelképes összeget havi 10 ezer forintot kapnak, és utána az elért tanulmányi eredményük alapján kapnak majd ennél jóval nagyobb összeget, a havi 50 ezer forintot.

ITT VANNAK, hogy az egyes megyékben kiknek járhat a támogatás.

A támogatott képzések a 2017-2018-as tanévben:

Budapest: asztalos; dísznövénykertész; épület- és szerkezetlakatos; férfiszabó; gépgyártástechnológiai technikus; gyakorló ápoló; gyógyszerkészítmény-gyártó; hegesztő; húsipari termékgyártó; ipari gépész; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; magasépítő technikus; női szabó; pék; szociális gondozó és ápoló; tartósítóipari szakmunkás; vasútforgalmi szolgálattevő; villanyszerelő; víziközmű technikus.

Bács-Kiskun megye: ács; állattartó szakmunkás; asztalos; burkoló; cukrász; családi gazdálkodó; épület- és szerkezetlakatos; faipari technikus; gyakorló ápoló; gyakorló mentőápoló; hegesztő; ipari gépész; magasépítő technikus; mechatronikai technikus; mezőgazdasági gépész; női szabó; pék; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő.

Baranya megye: ács; cukrász; családi gazdálkodó; eladó; elektronikai technikus; épület- és szerkezetlakatos; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; ipari gépész; karosszérialakatos; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mechatronikai technikus; női szabó; szőlész-borász; vegyész technikus; villanyszerelő; víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő.

Békés megye: ács; asztalos; épület- és szerkezetlakatos; épületgépész technikus; erősáramú elektrotechnikus; gazda; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; hegesztő; kistermelői élelmiszerelőállító; falusi vendéglátó; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; lovász; női szabó; nyomdaipari technikus; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; tejipari szakmunkás; víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: ács; állattartó szakmunkás; asztalos; épület- és szerkezetlakatos; épületgépész technikus; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; húsipari termékgyártó; kistermelői élelmiszerelőállító; falusi vendéglátó; kőműves; mechatronikai technikus; mezőgazdasági gépész; női szabó; szociális gondozó és ápoló; vegyész technikus; villanyszerelő; víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő; vízügyi szakmunkás.

Csongrád megye: állattartó szakmunkás; elektronikai technikus; épület- és szerkezetlakatos; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; hegesztő; ipari gépész; kertész; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mechatronikai technikus; mechatronikus-karbantartó; mezőgazdasági gépész; női szabó; pék; szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő; vízügyi szakmunkás.

Fejér megye: asztalos; autószerelő; épület- és szerkezetlakatos; festő, mázoló, tapétázó; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; gyakorló mentőápoló; hegesztő; húsipari termékgyártó; ipari gépész; kistermelői élelmiszerelőállító; falusi vendéglátó; kőműves; mezőgazdasági gépész; műanyagfeldolgozó; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; útépítő; villanyszerelő.

Győr-Moson-Sopron megye: ács; állattartó szakmunkás; asztalos; automatikai technikus; dísznövénykertész; eladó; festő, mázoló, tapétázó; gazda; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; hegesztő, ipari gépész, járműipari fémalkatrész-gyártó; kőműves; mechatronikai technikus; szakács; szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő.

Hajdú-Bihar megye: ács; állattartó szakmunkás; bádogos; elektronikai technikus; épület- és szerkezetlakatos; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; húsipari termékgyártó; ipari gépész; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mechatronikai technikus; mezőgazdasági gépész; nyomdaipari technikus; pék; szociális gondozó és ápoló; vegyész technikus; villanyszerelő.

Heves megye: abroncsgyártó; autószerelő; bányaművelő; cukrász; gazda; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; hegesztő; ipari gépész; karosszérialakatos; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mechatronikai technikus; mezőgazdasági gépész; pék; szakács, szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő.

Jász-Nagykun-Szolnok megye: burkoló; családi gazdálkodó; épület- és szerkezetlakatos; gépgyártástechnológiai technikus; gyakorló ápoló; hegesztő; honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével); ipari gépész, járműfényező; karosszérialakatos; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; kőműves; mezőgazdasági gépész; mezőgazdasági gépésztechnikus; pék; pincér; ruhaipari technikus; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő; vízgépészeti technikus.

Komárom-Esztergom megye: eladó; elektronikai technikus; épület- és szerkezetlakatos; festő, mázoló, tapétázó; gépi forgácsoló; gumiipari technikus; gyakorló ápoló; hegesztő; húsipari termékgyártó; kőműves; lovász; mechatronikai technikus; mezőgazdasági gépész; műanyagfeldolgozó; női szabó; szakács; szerszámkészítő; vegyész technikus; villanyszerelő; vízügyi szakmunkás.

Nógrád megye: ács; épület- és szerkezetlakatos; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; ipari gépész; kőműves; környezetvédelmi technikus; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mezőgazdasági gépész; mezőgazdasági gépésztechnikus; műanyagfeldolgozó; női szabó; pék; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő; vízgazdálkodó technikus; vízügyi szakmunkás.

Pest megye: asztalos; elektronikai technikus; épület- és szerkezetlakatos; faipari technikus; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével); ipari gépész; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mechatronikus-karbantartó; mezőgazdasági gépész; női szabó; pék; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; vegyész technikus; villanyszerelő; víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő.

Somogy megye: bádogos; elektronikai műszerész; épület- és szerkezetlakatos; festő, mázoló, tapétázó; gazda; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló mentőápoló; hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő; ipari gépész; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mezőgazdasági gépész; műanyagfeldolgozó; női szabó; szerszámkészítő, szociális gondozó és ápoló; szociális szakgondozó; tejipari szakmunkás; vízügyi szakmunkás.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: ács; bádogos; burkoló; elektronikai technikus; épület- és szerkezetlakatos; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló mentőápoló; hegesztő; ipari gépész; kertész; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mezőgazdasági gépész; mezőgazdasági technikus; pék; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; vegyész technikus; villanyszerelő; víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő.

Tolna megye: ács; burkoló; épület- és szerkezetlakatos; épületgépész technikus; erősáramú elektrotechnikus; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; hegesztő; karosszérialakatos; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mezőgazdasági gépész; női szabó; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; tejipari szakmunkás; villanyszerelő.

Vas megye: ács; asztalos; automatikai technikus; autószerelő; bádogos; elektronikai műszerész; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; hegesztő; húsipari termékgyártó; kárpitos; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; kőműves; mezőgazdasági gépész; női szabó; ruhaipari technikus; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő.

Veszprém megye: ács; asztalos; elektronikai technikus; faipari technikus; festő, mázoló, tapétázó; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; ipari gépész; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mezőgazdasági gépész; női szabó; szakács; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; vegyész technikus; villanyszerelő.

Zala megye: ács; asztalos; autószerelő; burkoló; épületgépész technikus; festő, mázoló, tapétázó; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; ipari gépész; karosszérialakatos; kárpitos; kisgyermekgondozó, -nevelő; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; női szabó; pék; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló.
Forrás : napi.hu