​​​​​​​A korábban veszélytelennek tartott piretroid rovarirtókról sorra derülnek ki a veszélyek.


A korábban veszélytelennek tartott piretroid rovarirtókról sorra derülnek ki a veszélyek. Most például az, hogy magzatok, kisgyerekek esetében később viselkedészavarokhoz vezet. A repülőgépes szúnyogirtásnál is ilyet használnak.

Amit a piretroid permetszerekről tudni kell:

Ezek széles körben használt növényvédőszerek. Az országos szúnyoggyérítési program során is ilyen vegyszereket szórnak a repcsiről. Természetesen nem akkora adagban, hogy embereket is megbetegíthessen – de azért nem árt elgondolkodni rajta, érdemes-e csupán a saját kényelmünk érdekében kiirtani egy csomó méhet és katicát, ja, meg olyan szereket szórni a fejünkre, ami a gyerekeinknél figyelemzavart (ADHD-t) és hererákot okoz. Jó, nem „okoz”, csak növeli azok kockázatát.

Egy friss kutatás a szerek fejlődő emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgálta, szintén riasztó eredményekkel: azok, akik magzati korban és a kisgyermekkorban kerültek kapcsolatba a vegyszerekkel, később nagyobb eséllyel lettek viselkedészavarosak
A kutatók követéses vizsgálatot készítettek, amelyben összesen 3421 francia terhes nő vett részt. Ők a 19. terhességi hét előtt kapcsolódtak be a vizsgálatba, és kitöltöttek egy vagon kérdőívet az életvezetésükkel kapcsolatban. Mindezt megismételték a gyermek hatéves korában is. Emellett megmérték a várandós anyuka, és később a gyerekek vizeletében a piretroid-származékok mennyiségét, pormintát vettek a család lakásából és abban is megmérték ugyanezt, valamint pszichológiai vizsgálatnak vetették alá a hatéveseket. A pszichológiai vizsgálat során elsősorban a viselkedészavarokra fókuszáltak.

A kutatók összefüggést találtak az anyai terhesség alatti vizelet piretroidszármazék-tartalma és a viselkedészavar között. Emellett a gyerekek szociális készségeit is befolyásolta a vegyszer jelenléte: a vizeletben mért magas piretroidtartalom rosszabb társas készségekkel párosult. A tanulmány erőssége, hogy amellett, hogy követéses vizsgálatról van szó, a kutatók figyelembe vettek egy csomó olyan tényezőt, amely szintén befolyásolhatja a gyerekek viselkedését (pl. otthoni környezet, táplálkozás, szülők dohányzása, anyai IQ stb.).

Nem csak a szántóföldön van, hanem a szobában is!

A szakemberek szerint probléma, hogy a piretroid típusú vegyszerek egyre szélesebb körben használatosak, pont azért, mert eddig veszélytelennek hittük őket: a régebbi, organofosztát permetszerekről kiderült, hogy veszélyesek, ezért a mezőgazdaságban a „veszélytelen” piretroidokat használják helyettük. Csak sajnos sorra jelennek meg a kutatások, amelyek szerint ezek sem veszélytelenek.

A szűnyogirtás során a deltametrin nevű szert használják, amely a piretroidok családjába tartozik. A szer mérgező, de az emberre veszélyes dózis több ezerszerese a szúnyoggyérítés során esetleg ember közelébe jutó dózisnak, emellett a levegőbe finomcseppek formájában juttatott deltametrin néhány óra alatt elbomlik – azaz bár valóban kényelmetlen a gondolat, hogy vegyszert szórnak ránk a magasból, azért nem kell pánikba esnünk, ha felettünk megy el a repülő.

A mezőgazdaságban használva bekerülhetnek a zöldségbe, gyümölcsbe, így elfogyasszuk őket, de nem csak ez a baj. A másik gond, hogy egy csomó otthon használatos rovarirtóban és bolhairtóban is benne vannak, így az is könnyen lehet, hogy mi magunk fújjuk rá a gyerekre vagy a gyerekszobában bandázó szúnyogokra. Ez persze nem baj, ha évente egyszer fordul elő, ugyanakkor a vegyszer túlzott használata a fenti viselkedészavarok kockázatát növelheti.  Forrás

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS