Több száz embert károsítottak már meg országszerte a bűnözők.


Újfajta feltöltő-kártyás csalások terjedésére hívta fel a figyelmet Dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok, országos rendőrfőkapitányi biztos a police.hu oldalon. Több száz embert károsítottak már meg országszerte a bűnözők úgy, hogy valamelyik mobilszolgáltató cég vagy a Szerencsejáték Zrt. nevében hívták fel őket. A csalók legtöbb esetben azt mondták, hogy a hívott fél nagyobb pénzösszeget nyert, de hivatkoztak már nyaralásra vagy lakásnyereményre is. A sértettől a nyereményért cserébe azt kérték, hogy egy megadott mobiltelefon egyenlegét töltse fel. Az is előfordult, hogy egy bediktált kódot kellett a sértettnek beütnie egy bankautomatánál – amiről utólag kiderült, hogy valójában szintén egy feltöltendő mobiltelefonszám volt. Olyan is volt, akit arra tudtak rávenni, hogy regisztrációs díjként egy bankszámlára utaljon pénzt.

A trükkös csalók felderítése országos koordinációt igényelt – ezt irányította Dr. Tarcsa Csaba. A klasszikus nyomozási munkát stratégiakutatással és hálózatelmélettel ötvözték, hogy az elkövetőket ne csak egy, hanem valamennyi általuk elkövetett bűncselekménnyel meg tudják gyanúsítani. A legfőbb célkitűzés azonban a bűnmegelőzés: az emberek ismerjék meg a csalók módszerét, hogy ne tudják őket becsapni.

Kattints a képre, és nézd meg a rendőrség honlapján a csalásról készített ismertető kisfilmet is!

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!