Az égi jelenség a te életedre is hat!


Minden égi jelenség jelentős befolyással van az életünkre, ezért mondanunk sem kell, hogy a február 10-11-én bekövetkező holdtölte is nagy hatással lesz ránk. Már az idők kezdete óta az emberiség különös jelentőséggel ruházta fel ezt a nem mindennapi eseményt. Úgy gondolták, hogy holdtölte idején valami rendkívüli dolog történik, ami többnyire természeti katasztrófa, éhínség, pusztulás bekövetkeztét vetítette előre. Ma már úgy gondoljuk, hogy nem csak a külsőségekre van hatással, hanem a belső békénket, lelki erőnket is nagy mértékben befolyásolja.

Például a februári holdtölte hatására érzékenyebbek leszünk, mindent jobban fogunk érezni, ezért fontos az, hogy az ösztöneinkre, a belső hívó hangokra hallgassunk. Ha így teszünk képesek leszünk felfedezni mások gyenge pontjait, ugyanakkor mi sokkal türelmesebbek, higgadtabbak leszünk.

A holdtölte arra is késztet bennünket, hogy felnőtt módjára elemezzük a helyzetünket, nézzük meg, hogy miben vagyunk jók, és miben kevésbé jók, majd ezek alapján változtassuk meg eddigi életfilozófiánkat. Az égi jelenség hatására újra szabadok szeretnénk lenni, kezünkbe venni a saját életünket és azt cselekedni, ami igazán boldoggá tesz bennünket.

De negatív hatásai is lehetnek a holdtöltének. Csökkenhet az empátiánk, a tolerancia érzetünk, konfliktusokat robbanthatunk ki, rendetlenséget teremthetünk az életünkben.

De ha jól használjuk fel a holdtölte által küldött energiákat, akkor türelmesebb és megértőbb emberekké válhatunk, ami jót tesz a spirituális fejlődésünknek. 

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!