ELKÉPESZTŐ, hogy a legerősebb embernek még erre is van energiája...


Hihetetlen, de Fekete László olyan egészséges, hogy még a táplálkozásra sem figyel oda. Ehelyett inkább azzal foglalkozik, hogy az éhezőknek is jusson étel.
A csomagtórtjában mindig van egy kanna friss víz és egy zsák száraz táp vagy némi konzerv. Minden kóbor kutyát megetet még akkor is, ha emiatt elkésik valahonnan.

'Évtizedekkel ezelőtt láttam először egy szerencsétlen sovány kutyát az út szélén, nagyon megsajnáltam. Nem volt nálam semmi, amit adhattam volna neki. Azóta – ez már sok-sok éve így van – mindig van az autóban étel és víz' - mesélte a 60 éves sportoló, aki azt mondja, hogy nagyon nehéz magunkhoz édesgetni ezeket az állatokat, hiszen többnyire félnek az embertől. Ezért inkább csak kiteszi nekik az ételt, és már megy is tovább. 

'Mindegyik eszik, habzsol! Arra gondolok ilyenkor, hogy ezzel az étkezéssel több napot is kibír, megnő a túlélés esélye' - folytatta László, akiről az is igaz, hogy nem csak mások hasát, hanem a sajátját is szívesen tömi mindenféle finomsággal.

'Inkább a koleszterin fenyegessen, mint az éhhalál! Az orvosok szerint nem erről a bolygóról származom, amiben igazuk is lehet. Hatvanévesen gyakorlatilag nincs semmi bajom! 167 kiló vagyok, ehhez 192 centiméter. Este, lefekvés előtt megeszek 1-2 kiló ételt, húst hússal, persze előtte az ebédet lefojtom 12 franciakrémessel, hogy ne zörögjön a hasamban. Vacsora után egy jó zuhany – ez tesz a világon a legboldogabbá, amikor lemosom magamról a napi út porát –, aztán gyakorlom a vízszintes vigyázzállást. Nem kell engem félteni! Ha üres hassal kellene aludnom, szerintem rémeket látnék. Kell a fenének a stressz!'