Egy kutya négy élete című film az emberek és az állatok szeretetét hirdeti azonban a napokban meghökkentő felvétel látott napvilágot, melynek köszönhetően a várva várt premiert is lefújták. A film forgatása során felvett videón az látható ahogy a stáb egy motorokkal mesterségesen áramoltatott, örvénylő vizű medencébe kényszerít egy német juhász kutyát, egyáltalán nem törődve az állat akaratával. Szerencsétlen eb mindent megtesz, hogy ne kelljen a vízbe ugrania és lábával próbál a medence oldalába kapaszkodni. Egy másik felvételen az látszik, hogy a mesterségesen keltett áramlat lehúzza a kutyát, és úgy kell kimenteni a vízből.
A filmet készítő Amblin Entertainment (Steven Spielberg cége) és a Universal Pictures első közleménye mindössze annyi volt, hogy a kutya, „Hercules aznap nem akarta eljátszani a szerepét, így az Amblin-stáb nem is forgatott vele”.
Új közleményükben sem esik szó bocsánatkérésről, csak arról, hogy a videó kikerülése miatt jobbnak látták lefújni a hétvégi premiert mivel még mindig tart miatta a balhé.
„A felvétel megjelenése óta az Amblin egy mélyreható vizsgálat részeként többekkel konzultált a film készítésében résztvevők közül, köztük biztonsági szakemberekkel, állatidomárokkal és kaszkadőrökkel is. Noha mindnyájan csüggedtek vagyunk a stresszes állat látványától, mindenki megnyugtatott, hogy Herculesnek, a német juhásznak nem esett bántódása a forgatás során.”
Josh Gad, az egyik állat szinkronhangja például hosszú Facebook-bejegyzésben fejtette ki elkeseredését. Leírja, hogy bár ez a film az „egyik legszebb szerelmes levél az állatok felé”, megrázta és elszomorította, amit a videóban látott. „Büszke kutyatulajdonosként és az olyan szervezetek, mint a PETA buzgó támogatójaként megkerestem a stúdiót és a produkciós csapatot, és magyarázatot kértem tőlük” – írja, hozzátéve, semmit nem tudott a történtekről.
A PETA felszólította Lasse Halströmöt, a film rendezőjét, hogy sem ő, se az Egy kutya négy élete producere, Gavin Polone ne merészeljen soha többé állatokat használni a filmjeihez. Az American Human Society vizsgálatot indított az ügyben, a forgatás biztonságáért felelős dolgozót már fel is függesztették az eset miatt.
A film a magyar mozikan január 26-tól látható.