Szó sem volt sürgősségi ellátásról, egyszerűen ilyen késői időpontban került sor az idős betegre.


Éjjel fél kettőkör vittek át egy idős, mindkét lábán trombózisos beteget a mentők egyik kórházból a másikba. Szó sem volt sürgősségi ellátásról, egyszerűen ilyen késői időpontban került sorra – írta a hvg.hu.

73 éves asszony daganatos betegségben szenved, valamint mélyvénás trombózisa miatt a Szent János Kórház belgyógyászati osztályán kezelték. Innen kellett átszállítani a lakóhelye szerint illetékes Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba az AMS Mentőszolgálat bevonásával. Orvosa a családot úgy tájékoztatta, hogy a két intézmény közötti szállítás délután, legkésőbb kora este lesz. 

A hozzátartozók szerint több szempontból is kifogásolható volt a betegszállítók viselkedése. A trombózisveszély miatt kizárólag fekvő helyzetben szállítható asszonyt hordágy helyett tolószékben tolták a mentőautóhoz, ahol felszólították, hogy szálljon be. Hiába mondta nekik, hogy nem tud magától beszállni, mert nem tudja mozgatni a lábait, ráadásul a szondás táplálás miatt ereje sincs, lánya szerint azt a választ kapta, hogy „ne szórakozzon, tudja, hogy hány óra van?!” Mikor erre megpróbálta beküzdeni magát az autóba, a történtek miatt a család által tett panasz szerint meg is lökték, mire „a mellkasának bal fele az ülésnek csapódott”. 

A nagyjából 30 perces utat lánya szerint közel két óra alatt tették meg. Útközben aztán megálltak hamburgerezni, illetve, amikor kiderült, hogy egyikük cigarettája elfogyott, akkor egy dohányboltnál is megszakították az utat.

Eközben az idős asszony két másik beteggel benn ücsörgött az autóban, mindössze egy hálóing és köntös volt rajta, így teljesen átfagyott, mire megérkeztek a Jahn Ferenc Kórházba. Ahol viszont két belgyógyászati osztály sem tudta fogadni, így az asszony elmondása szerint a két betegszállító addigra már kifejezetten dühös volt. Végül – állítja a család – egy harmadik osztály folyosóján káromkodva sorsára hagyták egy tolószékben az idős embert, majd anélkül távoztak, hogy szabályszerűen átadták volna egy ügyeletes orvosnak. 

A család az eset miatt panaszt. A mentőszolgálat álláspontja szerint az nem kifogásolható, hogy kollégáik útközben megálltak élelmiszert venni, mivel az nem tartott sokáig, és előzetesen meg is kérdezték arról az épp szállított betegeket. Azt viszont elismerték, hogy munkatársaik szabálytalanul szállították a trombózisos asszonyt, amiért meg is dorgálták őket, a betegtől pedig elnézést kért a cég. Forrás Forrás