A végsőkig elmérgesedett a viszonyuk.


Hivatalosan csak két éve vált el Pártos Csilla és Szűcs Csaba, azonban már jóval korábban megromlott a házasságuk. Pedig egykor álompárnak hívták őket.

A volt házaspár eddig nem igazán beszélt arról, hogy miért lett vége a házasságuknak, a környezetükben is sokan csak találgatnak. Arról már nem is beszélve, hogy hogyan lehetett egy ekkora szerelemből ilyen csúnya háború, és ha voltak is köztük gondok, miért nem tudtak békében, szeretetben elválni.

Pedig ennek is megvan az oka: a sportos, jóképű férj évekkel ezelőtt összeszűrte a levet egy vendéglátóiparban dolgozó nővel, akiért később el is hagyta Csillát. Szűcs Csaba jelenleg Dunakeszin dolgozik teniszoktatóként és boldog párkapcsolatban él, míg volt neje, a jó pár éve jógaoktatóként dolgozó Csilla azóta sem talált párt magának. 

Az egykor modellként, műsorvezetőként dolgozó Pártos Csilla kívülről remek formában van, viszont lelkileg borzalmasan megviseli ez a nehéz helyzet. Autoimmunbetegségben szenved, ami úgy tíz évvel ezelőtt jelentkezett nála először. Úgy érzi, hogy a betegségének oka lelki eredetű.

Csilla mindig is nagyon családcentrikus volt, és több gyermeket is szeretett volna, de ez nem adatott meg neki. Nagy szerelemben ment hozzá Pécsi Ildikó és az egykor világválogatott focista, Szűcs Lajos fiához, Csabához. Sokáig aligha lehetett nála boldogabb nőt találni. Élete legszebb pillanata volt, amikor kisbabát várt és hazavihette gyermekét. Mai napig nem feledi ezt és ezért is ragaszkodik érzelmileg is ahhoz a házhoz, amiben most lakik. Az ingatlan időközben Pécsi Ildikó nevére került, de Csilla mégsem akar kiköltözni, mondván ő itt élte le asszonyéletét.

Közös fiuk, Csaba már 19 éves múlt, és apai nagymamáját, nagypapáját már legalább 5 éve nem látta. Ugyanakkor az édesapjával tartja a kapcsolatot.