16 évig volt nős, de mióta elvált, számos dolgot sokkal világosabban lát. Tudja hol hibázott!


Ez a férfi néhány nagyon fontos dolgot fogalmaz meg a házasélettel kapcsolatosan. 16 évig volt nős, amióta elvált számos dolgot sokkal világosabban lát. Érdemes megfontolni a tanácsait annak érdekében, hogy elkerülhessük a válást.

1. Az udvarlás fontossága

– soha ne tekintsünk úgy a feleségünkre, mint egy “vagyontárgyra”. Attól, hogy kimondta a boldogító igent, még nem azt jelenti, hogy örökre a miénk. Mindent meg kell tennünk azért, hogy újra, és újra meghódítsuk. Menjünk sétálni, moziba, étterembe, udvaroljunk minden nap. Ne felejtsük, hogy ő a legdrágább kincsünk.

2. Legyünk nyitottak a világ felé, de a legfontosabb helyet a szívünkben mindig tartsuk fenn a feleségünk számára

– legyünk óvatosak, ha bárki be szeretne férkőzni a szívünkbe, tudatosítsuk magunkban, hogy az a hely már foglalt, mégpedig egyetlen nő számára.

3. Legyünk szerelmesek, akárcsak a kapcsolat kezdetén

– az biztos, hogy idővel mindkét fél változik, de minden nap próbáljuk meg feléleszteni azt a kezdeti lángolást. A feleségnek nem kell kötelezően a férje mellett maradni, ha úgy érzi, hogy már egyáltalán nem ugyanaz az ember a párja, mint, akivel megismerkedett. Előbb-utóbb keresni fog egy másik embert, aki tárt karokkal, érdeklődéssel és csodálattal fogadja.

4. Beszéljünk a pozitív tulajdonságairól

– a nőknek nagyon fontos a dicséret, az, hogy mindig észrevegyük és kimondjuk azt, amit szépnek látunk benne. Adjunk hálát azért, hogy egy olyan nő ül mellettünk, aki a világon a legjobban értékel és szeret. Egy szép szóval, dicsérettel, egy kis figyelmességgel könnyen fel tudjuk lobbantani újra a szerelem lángját.

5. Vállaljuk a felelősséget az érzéseinkért

– nem a feleség feladata az, hogy állandóan jobb kedvre derítsen. Meg kell találnunk a boldogságunkat, legyünk kiegyensúlyozottak, és akkor a kapcsolatunk is felhőtlen lesz.

6. Hagyjuk, hogy önmaga legyen

– ha szomorú, vagy mérges, öleljük meg, és várjunk, míg elmondja, hogy mi bántja. A nőnek nagyon fontos, hogy meghallgassa valaki, érezze, hogy biztonságban van. Elég egy ölelés, egy biztatás, hogy tudja, valaki elfogadja a problémáival együtt, olyannak, amilyen, és máris sokkal boldogabb lesz.

7. Figyeljünk a lelkére is

– tanuljuk meg a szeretet nyelvét, kérjük meg, hogy soroljon fel 10 dolgot, amitől boldognak érezné magát. Érezze úgy magát a kapcsolatban, mint egy királynő!

8. Kerüljük a durvaságot

– néha mindenki hibázik, de vigyáznunk kell, hogy egy nővel soha ne beszéljünk durván. Ők ilyenkor mindig a lelkükön sérülnek, és ez a seb nagyon nehezen gyógyul be.

9. Legyünk világosak

– beszéljünk egyértelműen, közöljük a terveinket, kívánságainkat, ötleteinket. Az egyértelmű, előrelátható dolgoktól a nők sokkal jobban érzik magát. Náluk a biztonság mindennél fontosabb.

10. Ne problémázzunk a pénz miatt!

– a pénz olyan, mint egy játék, legyünk egy csapatban, és közös erővel próbáljunk meg minél jobban érvényesülni. Ne legyenek titkaink a pénz területén, mindenki egyformán vegye ki a részét a pénzügyi dolgokban. A problémákat sokkal könnyebb közösen megoldani. Forrás