Majka egyszer már elárulta a titkot...


Már 7 éve alkotnak egy párt, azóta a legnagyobb boldogságban és harmóniában nevelik két közös gyermeküket. Sokan nem is értik, hogy mi a titkuk és hogy csinálják.
Majka egyszer már elárulta, hogy a jó szex és az őszinteség a tartós és örömteli kapcsolatuk titka, viszont most Dundikán volt a sor.

'Amikor terhes lettem Marcival, megfogadtuk, hogy minden héten minimum egy napot kettesben töltünk. Na jó, nem egy egész napot, de csinálunk valami közös programot, hogy fenntartsuk a tüzet. Mi erre az elejétől fogva nagyon figyelünk, hiszen nemcsak szülők vagyunk, de szerelmesek is. Sajnos a környezetünkben is sok olyan pár van, akik erre nem szentelnek időt, és ezt a kapcsolatuk bánja. Mi nem szeretnénk olyanok lenni, akik elmennek egymás mellett otthon' - mondta Dundika. 

Persze az egymáshoz való alkalmazkodás is fontos, valamint bizonyos szokásokon való változtatás. Mikor Majka édesapává vált, nagyon megváltozott: 'Már nem megy el mindig a fiúkkal szórakozni, a forgatások után nem az éjszakába indul, hanem hazajön. Odafigyelünk egymásra, arra, hogy mindketten boldogok vagyunk-e. Ha valami bántja a lelkünket, megbeszéljük. Az őszinteség a jó kapcsolat alapja, szerencsére ez nálunk mindig is megvolt.'