De Ceuster úr, a világ egyik legnagyobb szerves növénytáp gyárának alapítója és tulajdonosa jó 30 évvel ezelőtt érdekes problémával találkozott. A gazdák egyre nagyobb mennyiségű műtrágyát használtak fel a termés növelése érdekében, de a termés nem növekedett, sőt, helyenként csökkent is. Először a műtrágyák minőségére gyanakodtak, azután az időjárásra. Keresték az okot, de nem találtak magyarázatot a jelenségre.


De Ceuster úr gondolt egyet, kiment a földekre, sok-sok parcellából talajmintát vett, és bevizsgáltatta egy laboratóriumban. Nagy meglepetésére a kijuttatott műtrágya jelen volt a talajban, de a talaj gyakorlatilag „halott” volt. Ugyanis a talajban milliószámra élő mikrobák sehol nem voltak. A növény a műtrágyában lévő nitrogént, foszfort, stb csak akkor tudja hasznosítani, ha azokat a számára felvehető formában kapja. De ehhez szükség van a talajban élő mikrobákra, jótékony baktériumokra, melyek feldolgozzák, mint a háziasszony a nyers húst. Ahogy a frissen tálalt sültet jó ízűen elfogyasztjuk a háziasszony örömére, ugyanúgy az ásványi anyagot is elő kell készíteni a növény számára, hogy az el tudja fogyasztani. Ezt a munkát végzik el a talajban lévő élőlények. Segítségükkel az ásványi anyagok olyan fizikai és kémiai átalakuláson mennek keresztül, melynek eredményeképpen a nitrogén, foszfor, kálium, stb. a növények hajszálgyökerein keresztül bekerülnek és beépülnek a növénybe.


A mikrobák jótékony tevékenysége ezzel még nem ér véget. Örökös mozgásukkal porhanyítják a talajt, szabad utat biztosítva a levegő és nedvesség áramlásának. A növények hajszálgyökere egészséges közegben élhet, a végük nem kocsonyásodik el, nem fullad be, az előkészített tápanyagot képes felszívni és továbbítani a növénynek.
Hogyan lehet a talajt újraéleszteni? A mikrobákat be kell juttatni a talajba olyan anyagokkal együtt, melyekben ezek az élőlények jól érzik magukat, szaporodnak, és ismét képesek lesznek ellátni a feladatukat. A szerves anyagok erre kiválóan alkalmasak. Ezzel indította De Ceuster úr a DCM gyárat, amely ma már a világ egyik vezető szerves anyag gyártójává nőtte ki magát.
Ha azt halljuk, hogy szerves anyag, tehén- vagy egyéb trágyára gondolunk. Itt erről szó nincs, a több mint 40 féle alapanyag nagy része növényi eredetű, mint pl. kókusz, napraforgó, vinasz, stb, kisebb része állati eredetű, pl. csontliszt, toll liszt, vérliszt (a termékek jellegzetes szagát a vérliszt adja, de ez a jellegzetes szag 24 órán belül elillan, és már csak a jótékony hatása marad meg). Ezekből a szerves anyagokból ugyanúgy kinyerhetők a nitrogén, foszfor, kálium, nyomelemek, melyek a növények fejlődéséhez létfontosságúak. Nagy előnyük, hogy a DCM termékek mindezeket tartalmazzák, és mivel a hatásukat gyengéden fejtik ki, a fiatal, még gyenge növénynek is adhatók a kiégés és túladagolás veszélye nélkül.
A termékek Minigran® mikro-granulátum formában kerülnek forgalomba. Jellemzője, hogy minden egyes szemcse mérettől függetlenül tartalmazza az összes alkotóelemet, ugyanazt a tápanyag összetételt, és az apró méretnek köszönhetően biztosítható a tökéletes eloszlás.
A gyár kezdettől fogva nagy figyelmet fordít a kutatásra és fejlesztésre, saját laboratóriumukban végzik el a kísérleteket. Magyarországon a NÉBIH által bevizsgált, és engedélyezett termékek kerülnek forgalomba. Nagy részük már ma is BIO vagy ÖKO, és folyamatosan dolgoznak a többi termék BIO engedélyének megszerzésén. A termékek 0,75 kg-os visszazárható tasakban, 10 és 25 kg-os zsákban kaphatók.
Importőr és forgalmazó: GRAMEN KFT. www.gramen.hu

Részletes ismertetők olvashatók a honlapunkon. Termékeinket megvásárolhatja a www.gramen.hu web áruházunkban, a Bauhaus áruházakban és még számos web áruházban, kertészeti boltban.

Körmendy Klára

Gramen Kft.
www.gramen.hu
+36303499922