A tanárnő szerint ő valójában egy GPS

Nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak...

Nálam mindenki valamiben a legjobb, és nem baj, ha nem a tanulásban' címmel olvasható a hvg-n egy írás. Szánj rá pár percet, mert érdemes.

Néhány részletet idézünk az írásból:

Bodzsár Istvánné Zsuzsa tanítónő három éve számos lapba bekerült, amikor pedagógusnap alkalmából osztálya a fogaskerekű hídjára kifeszített molinóval köszönte meg a munkáját. A Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola tanítóját kérdeztük tanításról, módszerekről, a mai gyerekekről és a pálya nehézségeiről.

„Sokat gondolkodtam magamról, hogy mi is vagyok én. Szerintem GPS vagyok. A gyerek az autós. Azzal motiválom, hogy ha beül az autóba és el akar jutni A-ból B-be, én mutatom az utat, de azon neki kell végigmennie. Abban a pillanatban, hogy valami gáz van, újratervezek. Azt is megkérdezem tőle, hogy milyen úton akar eljutni. Gyorsan és teli kockázatokkal, vagy lassan és nézelődni szeretne? Rám mindig számíthat. Ez a tudat kell, hogy kísérje őt. De úgy is dönthet, hogy nincsen rám szüksége”

„Ha például a harmadikos olvasókönyvben elérkezünk a honfoglaláshoz, akkor nálam egy hétig ősmagyar tábor van. A gyerekeknek a padokból jurtákat kell építeniük, különböző tevékenységeket végeznek, van, aki állatokat gondoz. Behozzák a plüssállataikat, azokat lerakjuk valahol, és akinek van kedve, gondozza őket. Tudják, hogy mikor kell megfejniük a kecskét, mikor kell csutakolni a lovakat. Van, aki edényeket hoz, és főzőcskézni fog, van, aki fegyvereket, ékszereket készít. Érdekes, hogy tőlem teljesen függetlenül beindult a cserekereskedelem: »Figyelj, ha én adok neked egy láncot, akkor te adsz nekem öt nyílvesszőt?«”
A tapasztalás és az élet napos oldala
Az ősmagyarba öltözött kilencéveseknek nemcsak az állatok gondozásával kell foglalkozniuk. Zsuzsa nem menti fel a diákokat az „iskolai” munka alól, csupán azt szeretné, ha élveznék a tanulást: a táborban is felmerülnek kérdések, például, hogyha 24 méter fából kell a lovainknak négyszögű karámot építeni, milyen alakú legyen ahhoz, hogy jól érezzék magukat benne. A tanárnő szerint a megtapasztalás számít, hogy tétje legyen a dolgoknak (mint például a lovak kényelme).
„Karinthy Frigyestől származik az az idézet, hogy nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak. Én nem tanítok, hagyom, hadd tanuljanak. Ők tőlem, én tőlük. Tanuljunk egymástól.”

Úgy véli, minden pillanatban foglalkoztatni kell a gyerekeket, azt pedig határozottan megkérdőjelezi, hogy egy kilencévesnek már tudni kell kibírni negyvenöt percet egyhelyben ülve. „Nem kell! Én is rohadtul unatkozom! A frontális oktatás önbecsapás. Minden tanár becsapja magát, aki azzal a módszerrel dolgozik. Jön veled öt-hat gyerek, és azt hiszed, hogy hurrá, megtanulják az anyagot, de mikor íratsz egy tudáspróbát, akkor szembesülsz azzal, hogy egy fenét. Azt az órát végig lehet rejtőzködni, unatkozni, attól függ, ki hová menekül belőle. Sokkal izgalmasabb a matematikaóra, ha egy kaszinó vendégei vagyunk, így tanítom meg a számelméletet, vagy a kerekítés szabályait. Baromira izgatja őket, hogy nyernek-e a játékban.”

'Rengeteg fogalmazást íratok velük, mert így látok beléjük, ez picit beszélgetés is, hiszen róluk szól. Arra vagyok kíváncsi, hogy mit gondolnak a dolgokról. Nincsen jó vagy rossz írás, nincsenek elvárások. A helyesírást nem is osztályozom, mert akkor egyből görcsölni fognak, ha nem biztosak egy szóban, inkább le sem írják.
Általában megjegyzéseket is írok, hú, itt nagyon féltem, megnevettettél, itt elsírtam magam, látom magam előtt, egyetértek veled. Ezzel telik a hétvégém, hogy harminckét 2-3 oldalas fogalmazást javítok, de imádom. Iszonyúan fontos nekik a visszajelzés.”

Zsuzsa szerint a legfontosabb, hogy olyan helyzeteket teremtsünk, amiben a gyerek kipróbálhatja, megismerheti önmagát. Úgy gondolja, hogy olyan feladatokra van szükség, amibe a gyerekek a saját ötleteiket is behozhatják.
„Nálam mindenki valamiben a legjobb, és nem baj, ha nem a tanulásban. Valaki olyan szépen mosolyog, hogy attól mindig jó kedvem lesz. Egy másik gyerek tud a legszebben állni, mikor köszön nekem. Más pedig a legjobb táblatörlő.

„Sok olyan játékot játszunk, ahol különböző státuszú szerepek vannak. Simán lemegyek a legalacsonyabb szerepbe, és abban a helyzetben elfogadom, ha a gyerek a főnök és úgy is beszél velem. Mindenki ismeri a szabályokat, és azonnal vissza tud állni, ha vége a játéknak. Volt egy kollégám, aki azt mondta, hogy nem szereti, ha körben ülnek, mert ott mindenki egyenlő. Zavarja, hogy nincs meg ez a hierarchia, hogy én állok veletek szemben, ti pedig engem néztek, és nem látjátok egymás arcát sem, csak az enyémet.”
Fontos lenne az is, hogy a pedagógusok olyan kérdéseket tegyenek fel, amire nem csak egyetlen válasz lehet a helyes.
Zsuzsa szerint az egyetlen, ami számít, hogy a gyerek mit gondol egy bizonyos dologról. Forrás: hvg