Ne lepukkant fürdőre gondolj! Igazán nagyon szépek!


A jegyárakkal kapcsolatban nincs egyszerű dolguk a fürdőknek. A költségeik ugyanis évről-évre emelkednek, viszont az ország egyes részein olyan komoly konkurenciaharc dúl a fürdők között, hogy árat emelni sem egyszerű. Pláne az alacsonyabb jegyárakkal dolgozó, így zömében árérzékenyebb vendégkört vonzó fürdőknek.

Például a 2012 óta működő Bonyhádi Termálfürdő öt éven át a lélektani 1000 forintos határ alatt tudta tartani a felnőtt belépők árát. A szezonját a hétvégén megkezdő fürdő viszont idén már kénytelen volt árat emelni, a friss árlistájuk szerint egy teljes árú fürdőbelépő 1490 forintba kerül.
Ennél olcsóbb belépőkért azért nem kell Szerbiába utazni, keresgéltünk és találtunk néhány olyan termálfürdőt, ahol még tartani tudják a nagyon kedvező árakat. Mindhárom fürdőnél 900 forintba kerül a legdrágább napijegy, s ebből még faragni is lehet.

Nagyszénási Parkfürdő

Nem egy régi lepukkant fürdőről, hanem egy új építésűről van szó. Az Orosháza közelében fekvő Nagyszénáson 1964 és az ezredforduló között működött egy kedvelt strandfürdő. 15 év szünet után 2015 végére újjáépítették a termálfürdőt, ahol szabadtéri úszómedence, ülőmedence és gyermekpancsoló áll a vendégek rendelkezésére.

A nyitáskor 800 forint volt egy teljes árú belépőjegy, s ennek a kánaánnak ugyan már vége, de azért sokat nem drágultak a jegyek. Jelenleg a felnőtt belépő 900 forint, a nyugdíjas és diák belépőjegy 560 forint, a családi jegy (2 felnőtt, 1 gyermek) pedig 1900 forintba kerül. Mindezekből a helyi lakosoknak 30 százalékos, a kistérségben élőknek pedig 10 százalékos kedvezményt nyújtanak.

Dévaványai Strandfürdő

Békés megyében, Gyomaendrődtől körülbelül 16 kilométerre található Dévaványa. A település fürdőjében a tb által támogatott gyógykezelések is igénybe vehetők. Nyaranta pedig kinyit a rendkívül versenyképes árakat kínáló strandfürdő, ahol tavaly 15 ezer vendéget fogadtak.

A fürdőben egy termálmedence, 2 úszómedence és egy gyermekmedence áll a vendégek rendelkezésére. Ráadásul szálláslehetőségeket is kínál a fürdő.
A felnőtt belépőjegy 900 forint, diákok és nyugdíjasok 700 forintért válthatnak jegyet. Az öt fő belépését biztosító családi jegy pedig 2790 forintba kerül.

A helyi lakosoknak itt is jár kedvezmény, nekik például egy teljes árú napi belépő csak 750 forintba kerül.

Vasvár – Szentkútfürdő

Szombathelytől délre 30 kilométerre, Zalaegerszegtől északra 25 kilométerre – azaz a két megyeszékhely között félúton – található Vasvár. A településen a 60-as években bukkantak termálvízre. A Szentkútfürdő nevet viselő létesítményben a termálvizes ülőmedence, gyermekpancsoló és egy úszómedence áll a fürdőzők rendelkezésére.
A jegyárak itt is barátiak. A teljes árú belépő 900 forint, a gyermek- és nyugdíjas belépőjegy pedig csak 500 forintba kerül.

A zárás előtt 2 órával érkezők járnak a legjobban, mert 300 forint ellenében úszójegyet válthatnak.