A rendőrök szerint ez az egyik legkényesebb forgalmi helyzet!


Kinek van elsőbbsége az ábrán látható körforgalomban? A rendőrök szerint ez az egyik legkényesebb forgalmi helyzet, amivel egy autóvezető találkozhat…
Remélem nem mondok újat azzal, hogy egy, két, vagy többsávos körforgalomban hogyan kell közlekedni? Nyugaton már bevált ez a módszer, de hazánkban még mindig problémát okoz. Vajon miért?

Naponta kétszer veszem igénybe a körforgalmat, és naponta kétszer akarnak megölni. Az emberek rázzák az öklüket, dudálnak és hörögve fékeznek, pedig én szabályosan vezetek, és tudom mit kell tenni ilyen helyzetben, ők viszont nem! Mégis mindig ők az okosak!
Szóval kinek van elsőbbsége ezen az ábrán? A válasz nagyon egyszerű, még a rendőrök is meg tudták mondani!

„A körforgalomban – a körfogalmú út szélességétől függően, például ha kétsávos – a párhuzamos közlekedés szabályai érvényesek. Ez azt jelenti, hogy a kör ívén párhuzamosan egymás mellett két autó is mehet.
A jobb oldali sávban a jobbra hamarabb kilépő, míg a belső sávban a később kilépő haladhat, majd a kilépőponthoz közeledve – jobb oldalra besorolva – irányjelzéssel kihajt.

Ez sem új, remélem:
Aki már a körforgalomban közlekedik, az elsőbbséget élvez a körforgalomba belépő járművekkel szemben. Belépéskor nem kell irányjelzést adni, de kilépésnél kötelező! Sávváltásnál szintén jelezni kell a sávváltási szándékot.” Valamint: Körforgalomból kilépő jármű csak a (jobb) szélső sávból léphet ki (2010-es KRESZ változás)!

Ennyi, nem nagy dolog ugye? Aki nem értené, még egyszerűbben is le tudom írni: csak akkor hajts be a körforgalom külső sávjába, ha az első kijáraton mész ki, minden más esetben pedig a belső sávban menj. Ha balról jobbra irányt váltanál, akkor indexelj, majd utána a körforgalmat a külső sávból hagyd el, és kifelé is indexelj! Forrás: Facebook

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!