Ha érzed, hogy romlani kezd a szemed, csináld ezeket az egyszerű szemtornáztató gyakorlatokat!


Mirzakarim Norbekovnak nagyon sok ember mondhat köszönetet, hiszen a módszerével sokan megerősítették látásukat. Olyanok is akadtak bőven, akiknek szemüveg sem kellett már, annyira remekül helyrejött a látásuk.

Természetesen az olyan szembetegségek, mint a szürke hályog, nem fog ettől a módszertől helyrejönni. De próbáljuk ki a következő 7 lépésből álló módszert, ami gyakorlatilag szemtorna, ezzel máris sokat tettünk szemünk, látásunk egészségéért.

Első gyakorlat

Tartsuk egyenesen a fejünket. Nézzünk a mennyezetre, majd mozgassuk szemeinket jobbra-balra.

Második gyakorlat

Tartsuk továbbra is egyenesen a fejünket, majd nézzünk a padlóra és közelítsük a látásunkat a orr irányába. A lényeg, hogy minél lejjebb fordítsuk a szemgolyóinkat.

Harmadik gyakorlat

Mozdítsuk balra a szemünket, annyira, mintha a fülünket akarnánk megnézni. Majd próbáljunk a jobb fülünk mögé nézni.

Negyedik gyakorlat

A fejünket tartsuk egyenesen és mozdulatlanul, majd végezzünk szemkörzéseket, és koncentráljunk arra, hogy  a kép mindvégig tiszta maradjon. A szemkörzést kezdjük a bal alsó sarokban, majd haladjunk átlósan a jobb felső sarokba, majd a jobb alsó sarokba, végül pedig a bal felső sarokba nézzünk.

Ötödik gyakorlat

Képzeljünk el egy nagy lefektetett nyolcast a szemünk előtt, majd szépen kövessük szemünkkel ezt az ábrát, mintha leírnánk a fektetett nyolcast, először egyik irányba, majd a másikba.

Hatodik gyakorlat

Érintsük meg a mutatóujjunkkal az orrunkat, nézzünk rá, majd távolítsuk el előre egyenesen az ujjunkat, közbe kövessük a szemünkkel. Pár alkalommal ismételjük meg ezt a módszert, majd tartsunk szünetet.

Hetedik gyakorlat

Képzeljünk el egy kisebb kör alakú óralapot, majd kövessük szemeinkkel a számokat, az óra járásával megegyező irányba. Ha végeztünk, akkor visszafelé is menjünk végig a számokon. Ezután “nagyítsuk” meg az óralapot, majd ismételjük meg az eljárást.

Norbekov szerint először nyitott, majd csukott, végül pedig ismét nyitott szemmel kell a gyakorlatot elvégezni. Forrás

Nézd meg a videót! Ha nem tudsz oroszul, akkor is érteni fogod!

►► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG EZT MÁSOKKAL IS!